Left 4 Dead

A Left 4 Dead a Valve legújabb multiplayer játéka, amelyben ezúttal a hangsúly a kooperatív játékmeneten van, vagyis, hogy társainkkal pontosan hárommal együtt működve próbáljuk megoldani a feladatokat. A Left 4 Dead-ben ez nem is olyan egyszerű, hiszen egy fertőzött város utolsó négy tiszta tagjaként kell helyt állnunk a város összes többi zombija ellen. A Left 4 Dead játék november 18-án jelenik meg tehát ez a hivatalos európai megjelenés dátuma. A játék amelyet L4D-nek rövidítenek, a több díjra is esélyes az évben öztük a legjobb multiplayer játékra is. A Left 4 Dead a Valve Source motorjára épül azonban ez a Source motor még eddig egyetlen játékban sem debütált. A Left 4 Dead az utóbbi idők legjobbra sikerült zombis játéka, az itthoni hivatalos forgalmazó az EA Games. Left4Dead, L4D, Left 4 Dead. A TOTALL4D oldala az ország elsőszámú Left 4 Dead rajongói oldala. A TOTALL4D a TotalGaming portálcsoport tagja.Régi leirás:A Valve legújabb Source motorra épülő játéka a Left 4 Dead. A történet egy fertőzöttekkel teli területen játszódik, ahol mindössze négy ember nevezhető egészségesnek ők a Left 4 Dead játék főszereplői. A L4D-ben feladatunk sokrétő és kimondottan a csapatmunkára épül. A Co-opertiv játékmenetnek köszönhetően a Left 4 Dead minden eddiginél nagyobb játékélményt nyújt mind végigjátszás mind többjátékosmód tekintetében. A Left 4 Dead az év egyik legvártabb FPS játéka tele izgalmakkal és természetesen zombikkal. Az TOTALL4D oldal feladata a hazai Left 4 Dead közösség összefogása és annak építése, hiszen a L4D biztosan nagy sikernek örvend majd a világon és remélhtőleg itthon is. Várunk minden kedves Left 4 Dead rajongót itt a totall4d.hu oldalon. Left4Dead 4Ever.
Facebook button
 
Összes verzió
hlp
Left 4 Dead 2
L4D2 Ismertető
L4D2 Kampányok
L4D2 Történet
L4D2 Fegyverek
L4D2 Trailer
Left 4 Dead
L4D Fegyverek
L4D Galéria
L4D Trailer
Csak regisztrált felhasználóknak!

Csúszásveszély!
06/17
csütörtök
06:04
Csúszásveszély!
A napokban megjelent néhány cikk a TotalGaming hasábjain és itt olvasgattam a hozzászólásokat, ami ennek a cikknek a megírására inspirált. Jelenlegi célom annak fejtegetése, hogy miért sikerült ennyire lecsúsznia a magyar játékosközösségnek, vajon mi vezethetett idáig és esetleg mi lehet a megoldás erre. Nem tartom valószínűnek, hogy ebben sikerül is dűlőre jutnom, de mindenképpen megér egy próbát a téma feszegetése.


Tovább olvasás
51 db
Megosztom
Cikkek
by Johnny
3.86
Bejelentkezés szükséges
44
Szavazat
37406
Olvasás
51
Hozzászólás
Új hozzászólás
2
1
0zrttt
Rank
51
július 26, hétfő 14:34
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
:D
 
zrttt
huvicE.
Rank
50
június 28, hétfő 12:04
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
:D
 
vicE ™
huagin
Rank
49
június 22, kedd 10:51
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
nem azért de elég elolvasni a totaltf chatjét. ott az adminoknak is megvan a maga szintjük. kérdezel tuti flamet, vagy egy elbasz*tt fail képet kapsz cserébe :D. szal továbbra is google a barátunk
 
agin
huMARK7
Rank
48
június 19, szombat 21:42
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Sry de nem olvastam végig a kommenteket nekem új ez a cikk.

Végre egy téma amihez érdemes hozzá szólni:D
Sztem valamilyen szinten mindenki hibás és egyben nem is.A gyerek is mert vissza szól a szülőnek, azok a szülők is akiket nem érdeklik a gyerekük, és persze leginkább azok a fiatalok akik megfertőzik a náluk fiatalabbakat azzal, hogy ök milyen menők ha leszolnak vkit. Itt mindenkit lehet okolni. Ami ennek az orvoságga lehet azok a mai fiatalok akik pédát muathatnak, mert leginkább a 12 évesek a 14 15  éveseket követik, 15 16 meg a 17 18 éveseket onnan meg már legtöbbnek meglesz vmilyen szinten a saját stilusa, szóval itt akiknek változnia kell a 15 16 éves korosztály és akkor az lesz amit ők diktálnak és máris nem lesznek ilyenek a 12 13 éves gyerekek, hogy már azt olvasod egy ilyen gyerek kommentjéből " a ku*va a**ád ba**d meg te dagatt ge*i"(miközben ő is dagatt)...

JUSTSKILL:D
 
MARK7
47
június 18, péntek 11:35
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Johnny #46 üzenetére
+1
 
TomSPecial
huJohnny
Rank
46
június 18, péntek 05:17
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Pene #45 üzenetére
Nyilvánvaló, hogy leegyszerűsített a dolog, hiszen ismét elmondom: kiemeltem egy - remélem - kisebb tömeget a nagy összességből. Sajnos a tapasztalataim azt mutatják, hogy ez a valóságos helyzet. Nincsen valós nevelés csak egymásra mutogatás.

Természetesen nem állítottam egy pillanatig sem, hogy mindenki ilyen! Sosem fogok ilyesmit állítani, hiszen nem igaz. De a számítógépes játékokkal túlzottan sokat játszó gyerekek ilyenekké válhatnak és ennek két oka lehet: hagyják a szülők és hagyják a tanárok. Készítettem egy újabb cikket, ami egy kicsit a tanárok jelenlegi viselkedését, hozzáállását mutatja meg. Ezeket a dolgokat a saját bőrömön is tapasztaltam, hiszen többgyerekes szülő vagyok magam is.Kérem, hogy olvassátok el majd azt is.

Továbbra is tartom - és ezt már az ókori görögök is vallották -, hogy a tanítás és a nevelés határozza meg egy társadalom, egy réteg gazdagságát, hatékonyságát. Ez ma Magyarországon borzalmasan hiányos.

Módosítva
június 18, péntek 12:45
 
Johnny
0Pene
Rank
45
június 18, péntek 03:44
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Másfél hónapja csak a Te cikkeid miatt logolok be Johnny :)

Szerintem kicsit - újfent - leegyszerűsíted a témát (bár gyakorlatilag ugyan azt írod le, mint én az előző cikkedhez fűzött hosszabb kommentem végében), de nagyvonalakban igazat kell adjak neked.
A szülők felelőssége mindenképpen kiemelendő, de a tanároknak is van "némi" közük mindazokhoz, amit leírtál. S habár végtelenül liberális vagyok, nehezen tudom megemészteni a BB által leírtakat. Addig oké, hogy a mi generációnk sem letéteményese a végső tudásnak, és hogy ha eddig úgy láttuk, hogy a szülők által (és az ő szüleik által ésaésa...) képviselt értékrendek idővel mentek a lecsóba, akkor kétszeresen is igaz lehet, hogy a mostani fiatalok is másfajta értékrenddel/értékrendben szocializálódnak, mint mi tettük azt egykor. Viszont szerintem emellett sem elfogadható az, hogy egymást fenyegetik, ócsárolják és alázzák porba a fórumozók. És az a baj, hogy ezt már nem anonim módon teszik. Nézd meg a cshu-t. Olyanok akarják egymást megverni, olyanok hergelik egymást, akik már tucatnyi lanon tolták együtt és egymás ellen is az ipart. Tudják, hogy a másik hol lakik stb. Ennek már köze sincs az anonimitáshoz. (De említhetném az itteniek közül a cr-féle brigádot is. Fogalmam sincs ki ő, IRL soha nem is fogunk szerintem találkozni, de akkor is olyanokat enged meg magának, hogy azt rossz olvasni.)

Szóval a bazso által (is) említett anonim környezet mellett fellépő személyiségváltozás is már-már lerágott csontnak számít (bár a fenti példa igen erősen megkérdőjelezi ennek "megkérdőjelezhetetlen"-ségét!!!), viszont megoldásokról még levés szó esett. Sajnos időm nincs, hogy a szakirodalmat átnyálazzam, viszont szívesen olvasnék rövid összefoglalót erről a témáról. Az aktív és megfelelő moderáció csak az egyik pillér lenne a posványból kivezető úton, de ehhez is emberek kellenek stb.

Majd még talán reagálok érdemben később, most annyi minden kavarog bennem, hogy vagy száz oldal lenne, vagy meg sem tudnám normálisan fogalmazni hirtelen.

Edit: Viszont azt még hozzá kell tegyem, hogy Johnny, az általad egyértelműen kinyilvánított "az oldalcsoportok nem felelősek" résszel nem értek egyet. Ha ctpt|Pistike azt látja, hogy Hentes kommentben szidja a másik oldalt (vagy épp fordítva, nem személyeskedésnek szántam, de mind tudjuk, hogy volt ilyen innen is, onnan is), vagy azt látják, hogy élőben sem képesek az együttműködésre, hogy találjanak egy közös pontot (ld. a BECUP-os kerekasztal-beszélgetést), hogy látszólag megint hidegháború dúl a két csoport között, hogy a háttérben megy a szúrkálódás stbstb., akkor ezt én nem merném így kijelenteni. Az tény és való, hogy nélkülük még ez sem lenne, de az is biztos, hogy lehetne jobb is. Na majd írok egy blogbejegyzést erről is :)
Módosítva
június 18, péntek 03:52
 
Pene
0/Com_rade
Rank
44
június 18, péntek 01:48
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz bundilolo #42 üzenetére
Nem biztos, hogy ha otthon vernek, a suliban te ütöd a másikat.
A baj ilyenkor BENNED van, de az se biztos, hogy a TE hibád, hanem ami tapasztalat (vagy amit éppen gondolsz valamiről) otthon vagy az utcán, haverokkal, az BENNED bevésődik.
Lehet, hogy otthon jófiú vagy, de ha olyan társaságba keveredsz, ahol egyébként ismersz sok mindenkit, DE valamely eszme felülkerekedik sokakon, és te éppen abban az állapotban vagy, hogy egyetértesz vele, késöbb, vagy otthon lehet, hogy nem úgy reagálnál rá, de a folyam tovább visz, a "szellem", ami anno uralkodott a bizonyos helyen, és ami lehet, hogy 1 ember eszmélye volt, aki éppen akkor bizonyos állapotban volt, és ekkor az Ő gondolata volt az uralkodó jellegű.
És NEM a szülőé, akit lehet majd okolni később..

Aki érti eme létező "egyenletet", érti, mire gondolok, akinek kell még pszihológiai "önteszt", az PM to me. xD

Ne példákkal gyertek, holmi honlapokkal, ahol voltak ilyen-olyan cikkek szintén..
Módosítva
június 18, péntek 02:04
 
DISconnected
huNeo
Rank
43
június 18, péntek 00:31
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
le kéne már állni ezekkel a megmondom hogy nektek mi a jó cikkekkel.
 
Neo
hubundilolo
Rank
42
június 17, csütörtök 22:26
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Ki a hibás, ha nem a  szülő? Mindenki olyan amit otthonról hoz.
 
bundilolo
41
június 17, csütörtök 17:07
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
http://hunforstressz.blog.hu/2010/05/26/egy_troll_van_a_pinceben , nagyon ide kapcsolódik, szerintem olvassa el mindenki..... A szerény véleményem pedig, hogy egy-két nevelési célzatú pofon bizony nem ártana, mert itt Magyarországon már "minden tiszta Európa, tiszta Nyugat" és mindenkinek joga van mindenhez........ Na ezt a fiatalabb korosztály is tudja..... bocs a duplázásért, nagyon szar a net ott, ahol éppen tartózkodok..... ;)
Módosítva
június 17, csütörtök 17:11
 
TomSPecial
40
június 17, csütörtök 17:07
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
http://hunforstressz.blog.hu/2010/05/26/egy_troll_van_a_pinceben , nagyon ide kapcsolódik, szerintem olvassa el mindenki..... A szerény véleményem pedig, hogy egy-két nevelési célzatú pofon bizony nem ártana, mert itt Magyarországon már "minden tiszta Európa, tiszta Nyugat" és mindenkinek joga van mindenhez........ Na ezt a fiatalabb korosztály is tudja.....
 
TomSPecial
huLacza
Rank
39
június 17, csütörtök 16:33
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
én csak egyetérteni tudok a cikkíróval, vannak ismerőseim akik gyerekei is pont azt szenvedik meg hogy szarnak rájuk, csak ott az a bevált megoldás hogy ri a kölök(12évesen) hogy jajj hát neki ez kell,mert akkor ha nem kapja meg az a duma amit elereszt az anyja felé,idézek "bárcsak dögölnél meg de tohonya disznó " meg "a kurva anyádat,mennél már a föld alá" és ezt tényleg kimondja az a gyerek én meg csak döbbenten nézek hogy még egy pofont sem kever le neki,csak elküldi. Én nem azt mondom hogy verni kell egy gyereket, de szerintem bármelyik túlél egy szép kis pofont vagy éppen kemény megrovást. Ezeket a gyereket már nem lehet javítani,aki csak megcsinálni tudja az menjen és sterilizálja maqát. Viccen kivűl de büntetni kellene azokat szülőket akik félrenevelnek egy gyereket, vagy mielött egyáltalán megfoganna ,elmenni szépen szigorú viszgálatra és megtudni hogy képesek e egyáltalán gyereket nevelni. Sosem a gyereke hibás, hanem aki felnevelte is ilyenné tette !
 
Lacza
aubazsowicz
Rank
38
június 17, csütörtök 16:23
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Véleményem szerint az általánosan elfogadott és folyamatosan emlegetett normatíváknak megfelelő (összességében, amit a többség normálisnak nevez) felhasználók ugyanolyan viselkedésre hajlamosak online környezetben, mint azon felhasználók, akiknek természetes viselkedésük nagyságrendekkel elmozdult a normálisnak tartott tartományból. Teljesen felesleges ráhúzni a magyar közösségekre, hogy állandósult a lecsúszás, hogy folyamatosan megalázzák egymást, vagy együttműködésre képtelenek. Hangsúlyozom újra, globális problémáról beszélünk, melynek megoldásához édeskevés minduntalan a szülőkre, a nevelésre valamint az ehhez szorosan kapcsolódó területekre koncentrálni.

Szakirodalom átnyálazása nélkül is rájöhetünk, hogy milyen negatív hatásokat, torzulásokat eredményeznek az anonim közösségek. Amennyiben kontrolcsoportokként tekintünk bizonyos közösségekre, egyáltalán nem okozhat meglepetést, hogy szignifikáns eltéréseket, változásokat tapasztalhatunk az egyes személyiségeknél anonim területeken. Azonban ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a való életben, ugyanolyan deviáns gyerekek, antiszociális viselkedésű és egyéniségzavaros (Deindividualizácó) felnőttek járnak köztünk, mint akikkel naponta találkozunk online környezetben.

Tudtátok, hogy a magyar közösségeket IS érintő probléma egyik forrását (és a forrásból egyenesen kikövetkeztethetőek további eredetek) már 1970-es években kutatták? Valamint a tisztelt szerző utánajárt, hogy ugyanazon feltevések, levezetések ismételgetése helyett utánanézzen a probléma gyökereinek? Nem hiszem, ugyanis akkor olvashatnánk a 2004-ben megjelent Suler tanulmányról (Online disinhibition effect), a Social Identity model of Deindividuation Effects valamint a Computer-mediated communication hatásairól, valamint számtalan egyéb, az anonim közösségeket befolyásoló esettanulmányról.

Habár a problémát egyik kutatás sem fogja megoldani SEM itthon SEM külföldön, tisztábban látnánk a helyzetet, merthogy felesleges lövöldözünk és dobálózunk az állandósult „közhelyekkel”, melyek nem véletlenül kerültek idézőjelbe, ugyanis igazságtartalmuk megkérdőjelezhetetlen. Ha a jövőben erről is tudnál írni, hatalmas segítség lenne azok számára, akik öntudatlanul, de már a létező pszichológiai kifejezéseket gazdagítják.
 
bazsowicz
hupozitive
Rank
37
június 17, csütörtök 16:00
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
éredekes és jó olvasmány ez a cikk. de azért lenne egykét dolog amivel nemértenék egyet. pl az hogy a szülő a hibás meg hogy haza megy a munkából és inkább hiradót néz ez szerintem hülyeség mert túlságosan is levan általánosítva ez a dolog a te álláspontod szerint johnny. mert csomószor van fordítva amikor például a gyerek haza ér az isiből és inkább 2 mondatban elintézi a szülei kíváncsiságát és rohan a gép vagy valami már dolog elé mint inkább egy hosszú unalmas beszélgetésbe keveredjen olyanról ami nemis érdekli. és mellesleg az hogy ki hogy viselkedik meg mit csinál az szerintem abszolút a saját személyiségén múlik mert a szülő bele őrülhet hogy megváltoztassa a gyerekét de akkor sem fog menni neki ha makacs a gyereke és cseszheti az egészet (tapasztalat) mellesleg biztos van olyanis aki inkább alkalmazkodik a szüleihez és megváltozik és olyan is van biztos akin nemis kell változtatni mert minta gyerek.                             És szerintem te NFL8D te annyira ostoba vagy mint egy teáskanál föld , szerintem többet nemis kell mondanom
 
pozitive
huPupák
Rank
36
június 17, csütörtök 15:47
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Érdekes cikk lett, nekem tetszett. Huh több mindenkinek is válaszolni szeretnék, akkor el is kezdem:
Comrade:ismerek olyan korombeli tehát 20 körüli embert, aki egész nap gépezik, és normális amúgy , akkor most ez hogy van?:D Amíg külön tudod választani a cyber meg a valós életet mondjuk 50-50 százalékba, szerintem nincsen probléma. A baj akkor kezdődik amikor átcsúszik a cyber irányba a dolog, és nincsen szociális életed.
NLF8D: amerikai gyerekeknek tudtommal csak amerikai történelmet tanítanak, abban azért csak benne van a bevándorlásuk(?).... Hogy miért ilyen buták mint a tök, talán az oktatási rendszerüknek köszönhető.
Összeségében hogy ki szeret olvasni és ki nem(mármint könyvet), azt úgysem lehet belesulykolni senkibe sem, van aki megkedveli az olvasást, van aki nem...Ezért nem hiszem hogy bárki kevesebb lenne a másiknál. Én kiskoromban első osztályban nyáron tanultam megolvasni addig csak dadogva ment.... Azóta kb elolvastam 200 db második vh-s könyvet, pedig senki sem kényszerített rá :).

 
Pupák
0G.
Rank
35
június 17, csütörtök 15:35
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz NLF8D : ] #34 üzenetére
Te egy igazán értelmes ember lehetsz :) Amerikainak pont beillenél :D
 
G.
huNLF8D : ]
Rank
34
június 17, csütörtök 14:51
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
asd
Módosítva
június 17, csütörtök 16:07
 
DISPLAYable
huKlinyo
Rank
33
június 17, csütörtök 14:39
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre

A fiatalok viselkedése leginkább a szülők és tanáraik felelőssége, persze a szűk baráti kör is befolyásolja a személyiségét de az itt tanult viselkedése mindig is baráti körben marad (látszik hogy nem vagyok szülő különben nem írnák ilyen hülyeséget Laughing).

A gyereknevelésről nekem South Park mozi filmje jutott eszembe, ahol Terrance és Phillip filmjét vádolják a szülők a gyerekek rossz magatartása miatt. Persze azonnal megtalálják a megoldást, természetes nem a szülők vagy a tanárok a hibásak, hanem Kanada, ahol a Terrance és Phillip film készült és gyorsan meg is támadják Kanadát (a többit lásd a filmben). Ebből csak az látszik hogy világméretű problémával állunk szemben. Ahogy most látom olyan jövő előtt állunk amiben nem szívesen élnék, de bizok benne hogy felülkerekednek az értelmes emberek Undecided.


 
Klinyo
huJohnny
Rank
32
június 17, csütörtök 13:05
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz BugBeaR #22 üzenetére
Tremészetesen kicsit sarkított a dolog, hiszen kiemeltem egy nagyobb réteget a tömegből és amely tömeg a véleményem szerint folyamatosan nővekszik.

Én beszélgettem ilyen fiatalokkal és rájöttem, hogy a valós szeretet és gondoskodás hiánya okozza náluk a problémát. Nem húzom le őket, inkább azt kellene leszűrni ebből az egészből, hogy rossz irányba halad a világ..

A Föld pedig forogni fog. Mindíg. De nem mindegy hogyan forog. Nekem nem mindegy.
Módosítva
június 17, csütörtök 13:06
 
Johnny
skDaffi
Rank
31
június 17, csütörtök 12:55
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz cod-x #30 üzenetére
Természetesen nem old meg mindent a moderálás, de sokat segit. Azért valljuk be elég durva mikor egyes blogbejegyzések alatt, már a 20. olyan szintű durva anyázós hsz.-t olvasom, hogy elmegy a kedvem az egész oldaltól. És ott bizony már nem árt ha egy moderátor közbeszól...
Módosítva
június 17, csütörtök 12:57
 
WANTEDSPUB | Daffi |
0cod-x
Rank
30
június 17, csütörtök 12:25
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Szerintem sem old meg a moderálás mindent.A vélemény kifejtése/megírása nem egyenlő a fröcskölődéssel,anyázással.De szerintem már az is valami,hogy a téma boncolgatásra került.Bízom benne,hogy pár ember észbe kap.Pár gémer valamiért többnek érzi magát a többinél,de szerintem nem attól lesz valaki jó player,mert megveri a többit.Attól lesz valaki jó,hogy azonkívül,hogy jól játszik tesz a közösségért,és segít a többinek.Nálam itt kezdődik a pro gamer,és ehhez nem feltétlenül kell bajnokságokat nyerni.
 
cod-x
hucsucsi
Rank
29
június 17, csütörtök 12:24
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Nemakarok unnepronto lenni, de ezzel egyfajta nevelest irtal le, mennyunk vissza az idobe:

amikor bejottek az elso jatekok, amikor elindult az online harc, akkoriban a tinik honnan tanultak moralt?  a masik dolog, hogy jomagam is sokat ulok a gep elott, dolgozok, szorakozok, netalantan mast csinalok... de a szuleim altalanos iskolas korom ota ugy csinaltak hogy megneztek az ellenorzom ok, nemgond... (evrol evre rosszabb lett a teljesitmenyem)
es itt az idonkent az ev elso es masodik fele volt...  megis konyvolvasas nelkul, tanulas mellozessel, egy normalis ember lettem, a szuleim mar akkor felnottkent kezeltek mikor kozepiskolaba mentem, elvartak hogy magam eljem az eletem, hogy tanuljak meg elni. Ebbol mi adodott? elmosogatok magam utan, magamtol ulok le tanulni hogyha ugy erzem szukseges, dolgozok, bulizni jarok, a baratnommel foglalkozok es mindekozben kockulok, es sok ismerosom van kiket neten ismertem meg, vagy akiket szemelyesen es neten is beszelgetunk, es sokan elmondhatjak hogy 4-5 havotha ha 2-3x 10 percre jon ram az any*zhatnek. ennek is inkabb a maganeletem az oka.

A szulok dolga szerintem az odaadas, es a figyelemben nyilvanul meg, hiszen akkor lehet igazan boldog egy szulo amikor a gyerekuk tenyleg megtanul elni, es ezt ok vegignezhetik, lathatjak hogy az a kaland a gyerek szuletese elott  (meg az aktusra gondolok) nemvolt hiaba, noss tehat ebben a dologban en nem a szuloket, nem a szamitogepet, nemis a kozossegi portalokat hibaztatom, nemis az iskolat, hanem a fiatalok sajatos gondolkodasmodjat, az olyasfajta sztarokat akik 30-40 evesen tinikent akarnak elni, mivel a tinik atveszik ezt a stilust, nemcsak oltezetben hanem viselkedesben is, mikor halgatot az XYZ zeneszamat peldaul es egy kis angol tudassal mar erthero hogy a szoveg fele karomkodas... de sok fiatal ugyveli hogy o mar nagy, ok mar onalloak, mikor anyu\apu alja a penzugyi dolgokat, ilyen meg ilyen ruhaja van, es szamitogepe, akkor miert ne gondolna aszt hogy o nagyfiu o kiall a jogaiert es nem a megfelo stilusban kommunikal?                  egyszo mint szaz a hiba forrasa a: GONDOLKODASMOD

hiszen megis csak mindenki szemely, es mindenki eltudja donteni maga hogy milyen ember akar lenni, es a legtobb fiatal sajnos vak vaganyon utazik a felnottseg fele :( 
 
csucsi
huLekvar
Rank
28
június 17, csütörtök 12:21
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz /Com_rade #24 üzenetére
Én is egyyetértek veled, bár én inkáb a 14-15 éves kororsztályt képviselem, sokat szoktam játszani, de nem azért mert "ölni jó", hanem a puszta játékélményért. Rengeteged játszom stratégiai, és autós játékokkal, és engem az iskolában, otthon, a blogomon is udvariasnak ismernek. Nem értem, minek szidni a többi játékost. Bár egyszr olvastam egy mondatot ami nagyon tesztett, mert találó volt, és jellemzi ezt a Johnny áltl említett közösséget.
"Aki jobb nálad, csíter, aki rosszabb, low."
Ezzel arra akartam kilyukadni, hogy azért vannak értelmes emberek a fiatalabb korosztáyban is, és egyerték a PEGI és többi féle életkor-besorolással, mert a butábbakat nem árt terelgetni. Én például CoD4-ben a vért kikapcsoltam, mert egyáltalán nem motivál, sőt inkább elborzaszt.

Csak ennyit szerettem volna :)
 
shaZ
skDaffi
Rank
27
június 17, csütörtök 12:10
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Dave #26 üzenetére
tény hogy napi 400 látogatóra, és 10-20 hozzászólásra elég egy ember, viszont a totalgamingre nem, ez igy van. Egy kicsit indulatosra vettem a hsz.-om, mert ez már régóta kikivánkozik belőlem. Nem is ragozom tovább, PÜ-ben folytatjuk...
Módosítva
június 17, csütörtök 12:13
 
WANTEDSPUB | Daffi |
huDave
Rank
26
június 17, csütörtök 11:59
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Daffi #17 üzenetére
Azért ne hasonlitsd össze a Te (napi 10-20 hszt generáló) oldaladat, a Mi oldalcsoportunkkal , csak a TotalGaming-et naponta 10 000-en látogatják, és ebbe nincs belevéve a többi aloldal. Moderátoraink vagyis egyben a főszerkesztők úgy moderálják az oldalt, ahogy tudják. A moderálás az egyenlő az üzenet törlésével. De ahogy látom felháborit a dolog, illetve a fröcskőlödés az megy. Rendben van, itt a lehetőség, vedd fel velem a kapcsolatokat, kapsz jogokat és moderálj. Abban igazad van, hogy egységes hatékony moderátori rendszerünk MÉG nincs. De ha lesz is (készülőben), nem hiszem, hogy az bármit is segiteni fog a fiatalok viselkedési moráljában, hiszen mi nem úszitjuk az embereket, hanem teret adunk annak,hogy kifejtsék "gondolataikat".
 
Dave
huvmiki88
Rank
25
június 17, csütörtök 11:57
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Daffi #17 üzenetére
igen ez megoldás lenne, de akkor nem lennének valós adatok, hogy hány ilyen nagypofájú látogatja az oldalakat :D
 
vmiki88
0/Com_rade
Rank
24
június 17, csütörtök 11:56
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Davy #21 üzenetére
és az AGYI szintre nem gondolsz? xD

Mert lehet hogy valaki csak 13-14 éves, de sokkal "fejlettebb",  egy fps-ben is inkább "játszik", minthogy öldököl, de ha megunja ott van egy stratégiai játék.
Valaki azonban 18 után is csak a "fragért" játszik, nem a játékbeli célokért.
Szóval ennek 2 oldala van:
1. aki "nem normális" az akkor ki lesz szűrve, ha pl. account vagy valamilyen ellenörzéssel nem "haladja" meg a 18+-ot.
2. aki "normális", az meg nem tud pl 15 évesen játszani egy mai fps-sel (pedig nem a vér miatt játszaná, hanem kellemes szórakozás képpen), mert az a készítők szerint túl véres, és azt mondják neki, hogy majd 3 év múlva vedd meg a játékot. pff
De vki 18 évesen már - persze a kockákhoz viszonyítva főleg - lehet, hogy "túl normális", akkor már nem játszani akar számítógépen, hanem ÉLNI.
Módosítva
június 17, csütörtök 12:01
 
DISconnected
hupasas82
Rank
23
június 17, csütörtök 11:54
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
A probléma ennél azért szerintem összetettebb! Lehet a szülőket hibáztatani, viszont egy apróságot nem szabad elfelejteni! Lehet, hogy az a szülő lehúzza a maga 8 óráját egy gyárban a soron, vagy egy boltban a kasszában, és ezek egyike sem stressz mentes! És megélni sem lehet belőle! Ha kap érte 80000 forintot, akkor már jól keres! Ennyiből viszont nem lehet megélni, ezért sokan másodállást vállalnak munka után, ha tudnak. Thát lehúzta a 8 óráját, és elment utánna még 4 órát dolgozni, mindezt azért, hogy a rezsire teljen, és még legyen mit az asztalra tenni, hogy valami jusson a gyomorba is! Nem állítom, hogy nincsenek lusta szülők, mert vannak, viszont ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni! Nem minden esetben a szülő a hibás!
 
pasas82
huBugBeaR
Rank
22
június 17, csütörtök 11:53
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Johnny általánosságban ez jó, de szerintem sarkított. 

Miért gondolod, hogy a mi általunk képviselt értékrendszer helyes a jövő világában is? A nagypapák hányszor mondták már, hogy nem értik mi zajlik itt mostmár, bezzeg az ő korukban. Egy generációt előre lépve, apu anyu páros is szerintem minden családban legalább egyszer elcsodálkozott azon, hoyg a fia/lánya miket művel és az ő idejében ez máshogy volt. 

Vannak örök értékek, amiket most azt hisszük, képviselni kell, de lehet, hogy a jövő világában pont ez a moslék fiatalság lesz a helytálló és a mi örök értékeink dőlnek szét.

Gyorsul a világ, az internetre szükség van e miatt, remek szülői felügyeletet ellátó programok vannak konzolon, pc-n egyaránt. 

Szerintem, ahogy régen a rómaiak is tartották, az idő kerekét visszafele forgatni életveszély. 

Nem mondom, hogy helyeslem a fiatalok torzulását, de szívesen meghallgatnék egy nagyobb tömeg ilyen "selejtnek" tartott srácot, hogy miért csinál dolgokat, mi jár a fejében mielőtt elbírálom és megbélyegzem, hogy ez a helytelen magatartás.

Itt tenném hozzá, és ezzel zárnám is a gondolatot, hogy az előttünk lévő generáció ránk mutogatott, hogy ezekből a gyerekekből hogy lesz ember? úristen milyen idióták.... és mégis mozog a föld. Wink

 
BugBeaR
huDavy
Rank
21
június 17, csütörtök 11:26
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Egyetértek FX-el szűrni kéne azokat akik 16+ ellenére 10-12 évesen játszanak ilyenekkel!
 
Davy
0cod-x
Rank
20
június 17, csütörtök 10:51
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Egy másik fontos kérdés szerintem,hogy miért játszik egy gyerek.2001 tavaszán kezdtem el játszani miután meglett az első gépem,egyidőben toltam a Quake 3-at,és az UT99-et.A szüleim többször is kérdezték miért játszom,emlékszem édesapám többször is bejött a szobámba,nézte ahogy játszom,és megkérdezte: "Miért játszol te ezekkel a játékokkal?" Válasz: "Apu ez gyorsaság,taktika,reflex,a mozgás szépsége." Látta,hogy nem azért játszom,hogy öljek,hanem azért mert a "játék szépsége" fogott meg.Ezután évekig ő maga vitt lan partikra,ahol egy tök jó közösség alakult ki.Szóval ez a különbség,manapság,a vér,és az öldöklés miatt játszanak a fiatalok,nagyokat káromkodva közben.Arról nem is beszélve mit művelnek mikor valaki megveri őket,egy-két felvételt én is hallottam már.Szóval önmagában a netes,és játékos közösség nagyon rossz irányba halad.
 
cod-x
huFX
Rank
19
június 17, csütörtök 10:47
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Ezt a ,,kamaszok tanítják meg anyázni a kicsiket" dolgot, egyszerűen kilehetne védekezni. Mégpedig vmiféle korhatár ellenőrzéssel, hogy tényleg van-e 16 éves az a vki aki azzal a játékkal játszik. Amíg a gyerek nincs 16 éves menjen sportautózni stb... Majd azután kezdhet komolyabb témájú játékkal is.. fene egye meg, olyan könnyű a megoldás, de senki se tesz érte.
 
FX
huadamka00
Rank
18
június 17, csütörtök 10:39
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Ezaz Johnny 8 nap után sírjunk újra a közösség miatt... Uncsi egy téma.
 
CrEaTiVe
skDaffi
Rank
17
június 17, csütörtök 10:39
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Nagyon nagy tévedésben vannak itt az oldal vezetői !!!

Volt már egy-két nagyobb látogatottságú oldalam és fórumom, ahol napi szinten 10-20 hozzászólást generáltak a felhasználók. És ott sosem volt anyázás, ócsárolás, meg a satöbbi oda nem illő hozzászólások!!! Hogy miért ??? Most lehet a totalgaming adminoknak hatalmas titkot fogok elárulni ???
Adott egy egyszerű szabályzat, és ha valaki nem az szerint irja a hozzászólását, azonnal moderálva lett, vagy törölve. Mindig meg volt az emberem, aki moderátorkodott, és figyelte a hsz.-okat.
És láss csodát, olyan rend és tisztaság volt a oldalon/fórumon mint még soha.
Itt igenis a totalgaming a hibás, ennek az oldalnak nincs egy moderátora sem?! vagy egy szabályzata?! ... itt mindenki azt csinál és ir be amit csak akar, röhely...
Emberek, hát mindenhol ez megy, minden oldalon, nehogy azt hidjétek hogy CSAK NÁLATOK, csak vannak olyan oldalak ahol rendet tudnak tartani és vannak olyanok is ahol nem, ennyi. Nem kell itt a szülőkre meg a számitógépre visszavezetni az ok okozatot.

A fenti eszközökkel rá kell birni az embereket, arra hogy értelmesen komunikáljanak, és egy idő utá átállnak a "normális szintre". Mert ha látják a eddigi hozzászólások minőségét illetve tisztában vannak a szabályokkal, és tudja az illető ha nem az szerint ir hozzászólást, törölve vagy módositva lesz egy admin vagy moderátor álltal ... igy a felhasználó előbb vagy utóbb, kénytelen lesz értelmesen kifejezni magát, MERT RÁ VAN KÉNYSZERITVE!!!
Módosítva
június 17, csütörtök 10:44
 
WANTEDSPUB | Daffi |
huVeNNNN
Rank
16
június 17, csütörtök 10:34
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Erginius #3 üzenetére
A szülő dolga úgy nevelni a saját gyerekét, hogy az legalább vele szemben mutasson tiszteletet, és ha esetlegesen elcsattan egy atyai nyakleves, akkor érezze a gyerek, hogy most valamit tényleg elcseszett. Véleményem szerint, ha ez nincsen meg, akkor az addigi nevelés selejtes, és ezt nem lehet a tanárokra fogni.
 
VeNNNN
huz0Leee
Rank
15
június 17, csütörtök 10:31
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
A szülő nem tehet róla 1 nagy péniszt nem tehet róla megvesz a szülő mindent csak kussoljon a gyerek ezért van az ,hogy a 10-11-12 éves kis takony anyázik votebanol meg minden finomságokat vág az ember fejéhez holott 16+ os a game... ja és a jövő generációja 1etlen szot tudok rá mondani azt hogy 1 moslék és 90%-ban a szülő a hibás...
 
evade
hu-Goten-
Rank
14
június 17, csütörtök 10:27
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Riddick #10 üzenetére
ez igaz, de ha a saját apját-anyját nem tiszteli, akkor egy tanárt mégúgyse fog
 
FlashBack
0cod-x
Rank
13
június 17, csütörtök 10:11
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Szerintem a neten többmindent megengednek maguknak a fiatalok,gondolja magába mit érdekel úgysem tud csinálni senki semmit,azt írok amit akarok.Ez általános műveltségi szint szerintem.Engem a szüleim a "jóra" neveltek,és ezt akkor sem felejtem el mikor egy fórumba írok,vagy akárhova a neten.A mai magyar fiatal társadalom szókincséből egyre inkább kikopik a" köszi szépen" és helyébe jön a bazmeg,és egyéb társai.Mikor indult ez az oldalcsoport,nagyon szerettem főleg UT miatt,de egyre inkább kezdem hanyagolni pontosan az alpári közönséges megnyilvánulások miatt a fórumokon.Az utóbbi időben kicsit megindult a verseny,próbál mindenki rátenni a másikra,mindenki próbálja bizonyítani,hogy okosabb a másiknál,és ez sok esetben konfliktusokhoz,és káromkodáshoz vezet.Nem tudom miért van erre szükség,de nem is biztos hogy érdekel.6-8 éve még olyan jó kis közösségek voltak,de egyre olcsóbb a net,szinte már alig van olyan háztartás ahol nincs,egyre fiatalabb korosztály jön,egyre alacsonyabb kulturáltsági szinttel.Sajnos én ezt vettem észre.Ez nem ennek az oldalnak a hibája,a társadalom halad ebbe az irányba.Manapság a 10 éves gyereknek is mobiltelefon kell,mert kinézik az iskolából ha nincs neki.Errefelé tartunk.
 
cod-x
huJohnny
Rank
12
június 17, csütörtök 09:31
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Dicska #5 üzenetére
Én sem írtam, ogy komoyl döntéseket kell elvárni egy gyerektől! Szó sincsen róla. Azonban a döntéskézszég fejlődik az emberrel együtt, ami példákon, sikereken és kudarcokon keresztül fejlődik. Ha a gyerek mindíg barom döntések meghozatalát látja, akkor azt is tanulja meg. Képetelen helyesen dönteni felnőttként és nem érti, hogy miért fordul ki idővel minden társaságból.

Ezt akartam kihozni belőle. Smile Remélem most már érthetően fogalmaztam. Ne haragudj azt hiszem nem voltam elég pontos. Sorry.
 
Johnny
husN.
Rank
11
június 17, csütörtök 09:09
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
hun vót mostmá jápan!
Szerintem sem a szülő tehet arról, hogy a gyerek hülye. Én például jobb szülőket nem is kívánhatnék, mégsem vagyok normális:D
Mondjuk ha ezeknek a gyerekeknek kicsit nagyobb része járna valamilyen csapatsportot űzni, talán az megtanítaná egy-két dologra.
VIDD A KÖLKÖD FOCIZNI, MAJD OTT AZ EDZŐ PICSÁNRÚGJA. 
 
sN.
huRiddick
Rank
10
június 17, csütörtök 09:07
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz -Goten- #6 üzenetére
A tanárok is hibásak, ha lekvárként viselkednek. Biztosan nektek is volt olyan tanár akinél lehetett lazábban venni az órát meg olyan is ahol mindenki úgy ült ott mintha karót nyelt volna. Tekintélyt kell sugározni a tanárnak, és már alsóban gatyábarázni a renitens viselkedésű gyerekeket. Nálunk úgy oldották meg középsuliba, hogy az olyan diák aki nem tudod normálisan viselkedni annak 50 km-el arrébb kellet egy másik iskolába járnia, magyarul oda helyezték át.
 
Riddick
huHyde *.*
Rank
9
június 17, csütörtök 09:04
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Jó írás , érdekes volt elolvasni !
 
Hyde *.*
huvferi65
Rank
8
június 17, csütörtök 09:03
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Remek cikk, remek gondolatok és a többsége igaz is.
Egyetlen rész az amivel nem értek teljesen egyet, hogy a közösségi oldalak nem hibásak, nem hibáztathatóak!
Véleményem szerint ha ezen oldalakon aktív moderáció lenne és minden olyan hozzászólást, hozzászólót  (de nem csak az oldalakon, hanem a játékokon belül is) aki az arctalanság és névtelenség védelme mögé bújva, modortalanul és gusztustalanul nyilvánulnak meg kirekesztené, akkor (talán) idővel nem az válna trendivé, hogy ki tudja a másikat túlharsogni és válogatott gorombaságogak vágni a fejéhez. Lehet idealista a gondolat, de én hiszem, hogy nem az a jó fej aki mindenkit "leugat" és azt az adminok, modik, eltűrik, hanem aki meg tudja fogalmazni véleményét, tud vitázni, érvelni, indokolni személyeskedés és sértegetések nélkül is!
Itt szeretném gyorsan hozzátenni, hogy az általam ismert, olvasott oldalak közül, talán ez az egyetlen ahol eddig még nem az egymás anyázása a trendi, habár a legutóbb az X22-es téma kapcsán kibújt itt is a szög a zsákból, mert a legtöbb hozzászólás nem a cikket értékelte, véleményezte, hanem a hozzászólók egymás csesztették........
 
vferi65
7
június 17, csütörtök 09:02
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Urzu7 #2 üzenetére
szevasz urzu : D hun vótá? : D
 
kckZ aka. wndR
hu-Goten-
Rank
6
június 17, csütörtök 08:55
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Jééé, Urzu sama ismét köreinkben :D

Elgondolkodtató cikk, szerintem főleg a szülői "gondoskodás" hiánya miatt műveli ezt a többség, nem akarom elhinni, hogy megszületne pl ez: http://www.xfire.com/video/2dd0b2/ , ha rendesen meg lenne nevelve a csemete. A tanárokat nem biztos, hogy szerencsés okolni, mert manapság ha csak csúnyán néz a diákra megverik (vagy a szülő vagy a diák). Már nem tanulni jár a többség a suliba hanem csak mert muszáj, eszükbe se jut, hogy magukkal szúrnak ki, mert nem lesz rendes állásuk. Végülis tök jó minimálbérért tescos kosarakat gyűjtögetni.
 
FlashBack
huDicska
Rank
5
június 17, csütörtök 08:32
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Az első hasáb után kábé ezt akartam mondani, ami a cikkben volt - viszont nem feltétlenül gyerekhangtompító céllal van ott a számítógép. Már 6-7 éve is sok háztartásban volt számítógép, és születhetett a gyerek "amellé".
Ami még elkeserítőbb, hogy mióta bejöttek a hűdejó nyugati diákjogok, már lassan lement egy nemzedék. Azok, akik '95-ben kezdték az iskolát, már érettségivel rendelkeznek (jobb esetben). Ők már abban a szellemben lettek nevelve, hogy "ha hozzányúlsz a gyerekemhez, eltöröm a karodat".
Na most a probléma az, hogy nekik lassan gyerekeik lesznek. És ők már nem azok a szülök, akik még a "régi rendszerben", körmösviharban nevelkedtek, aztán vagy elfelejtették, vagy nem, hanem azok, akik a gyerekkel együtt képesek anyázni a tanárt, vagy akár meg is fenyegetni (nem világvégéről beszélek: nyilván nem mindegyik ilyen).
Azt viszont nem is lehet elvárni egy GYEREKTŐL (akik a játékosközösség jó részét kiteszik), hogy önálló döntéseket hozzon: nyilván, mert a gyermeki korszaknak az a lényege, hogy ismerkedjünk a világgal, és tanuljuk meg/el, hogyan működik az. A közösség másik nagy része a kamaszok. Na, erről meg aztán mindenki el tudja képzelni: vannak már döntéseik, de sokszor elég hamar, és kellő körültekintés nélkül hozzák meg őket (ugyanígy nem mind). Meg hát gyakran picit türelmetlenek. Na, TŐLÜK tanulják a kisebbek az anyázást, a leoltásokat, meg a magyar nyelv gyöngyeit képező szavakat (félreértés ne essék, szerintem attól is szép a magyar nyelv, hogy cifrán lehet benne káromkodni).
Tehát amíg felelőtlen szülők nevelnek türelmetlen kamaszokat, akik a gyerekeknek "mutatnak példát" (nem mutatnak példát), addig itt rend nem lesz.
Szerintem.

Ja, és köszi szépen az igényes szerkesztést, öröm volt nem botladozni a helyesírási hibákban, egyre ritkább az ilyen ;)
(ha valaki helyesírási hibának tekinti azt a 3-4 elgépelést, akkor nézzen magába, köszi)
 
Dicska
huyoolan
Rank
4
június 17, csütörtök 08:23
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Mondjuk szerintem sok esetben még a tanárnak is megvan kötve a keze, Apámék mesélték még, hogy az ő idejükben még egy jó időben eleresztett pofon helyrezökkentette a gyereket. Ha ilyen előfordul ma... akkor körülbelülre tudjuk, hogy mifog történni :)
Egy kérdés: Mivan akkor, ha én szeretek játszani is online, és pluszban még szeretem Wass Albertet  is?:D
 
yoolan
huErginius
Rank
3
június 17, csütörtök 08:09
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
legkönnyebb a szülöt hibáztatni még akkor is ha tényleg úgy szeretné nevelni azt a kölyköt hogy későbbiekben megtudjon élni viszont ha ezt a gyerek nem támogatja akkor a szülö mit tud csinálni ? :) megüti ?- a gyerek vagy visszaüt vagy megszökik otthonrol vagy ügyvéd bíróság:). .  csemetének is partnernek kéne lennie ebben a dologban és azokután már le lehetne szűkíteni a kört ^^
 
Erginius
jpUrzu7
Rank
2
június 17, csütörtök 07:50
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Végsősoron a szülő a hibás ha a gyereke megbukik, drogos lesz, díler lesz, vagy esetleg elnök Embarassed
 
Urzu7
Regisztráció
Steam Group Left 4 Dead Steam Group
806 tag | 31 Online | 8 játszik
Hogyan játszhatok?

Vásárlás
Hogyan tudom megvenni?
Telepítés
Miket kell beállítanom?
Játék
Hogyan tudok játszani?
84.2.39.205:27015
ONLINE

Online tagok:
0
Online vendégek:
9
Összes online látogató:
9

Friss videó
FAIL (the browser should render some flash content, not this).
Fórum
02/ 5 (16:43)
02/ 5 (16:42)
01/28 (12:06)
01/27 (19:09)
01/15 (17:24)
01/12 (20:25)
12/30 (15:30)
12/30 (00:56)
12/25 (22:45)
12/20 (14:21)
Aktív fórum témák
Új fórum témák
Legaktívabb fórumozók
19 Fórum téma
FACEBOOK
Gyik
Hogyan csináljunk konzolt?
A fő probléma megoldódik minden Steam játékkal játszó számára
Szavazás
Legyen minden héten kampány teszt?
Az szuper lenne
Igen
Talán
Nem
Blogok

Trololol
Randall
csütörtök, február 2. (21:06)
1
CS 1.6 acc-ot...
unabombR
vasárnap, január 29. (16:54)
0
Eladó steam accountok!
iPOWER Durciiii*
vasárnap, január 15. (13:43)
2
Közvetítöket...
iPOWER Durciiii*
vasárnap, január 8. (15:46)
0
HAPPY New Year, folks!
DISconnected
szombat, december 31. (20:14)
0
BLOG RSS
Letöltések
"The Sacrifice"...
Egyéb | 14.0M
5.0
L4D
TeamSpeak 3 beta 26...
Kommunikáció | 15.3M
4.4
ALL
TeamSpeak 3 beta 26...
Kommunikáció | 13.2M
5.0
ALL
Left 4 Dead 2D
MOD-ok | 24.0M
5.0
L4D
Oldalfigyelő
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 6
ALL
18
rFactor - Ligahírek
totalracing.hu
12/02/ 2
ALL
18
Simco rFactor 2...
totalracing.hu
12/02/ 2
ALL
18
12/02/ 2
ALL
18
12/02/ 2
ALL
8
Movie 2 by dezp
totalunreal.hu
12/01/30
UT2004
18
Assetto Corsa -...
totalracing.hu
12/01/28
ALL
totalgaming.hu
 
 
Legutóbb keresett kifejezések: second life | frissítés | source tv | casino | MW3 | Doom3 | hunwel | spiryt | web-e | zolee | rágcsáló | megalakult | configs | TGF van | burnout | deus ex | farewell | NBK | directx 8.1 | jelszó | norbesz | dfg | total gaming | jelentkezés | lövöldözős | Garry\'s mod | drive | Szerkesztöség | SZERKESZTÕFELVÉTEL | tf2 figurák | spor | League Of legends | nazi zombies | neutraliZ | crysis warhead | készítette | 15 éves | lady gaga | cod american rush | reflx | Olvas | Olvassátok! | TF@ | cod map | map | felvétel | asdasd | dragon ball | mx518 | bannolás | rfactor 2 | republic | gtr2 | steam eladás | Flack | assaultcube | jcove | ctf | zászlórablás | zászló | gépek | durva | La Maffia | dirt 3 | patch v1.3 | mw 3 | 9987 | sq_- | kenyér | cybergen | team-gigabyte | rift | fatál | icl spring | icl9 | covboy | portal 2 | sponsor | 30p | OGC Hentes | gamer eger | movie maker | maker | fear | ricsi | don | homefront | puzle | dsrack | reason | Tamás | account lopás | lopás | accoun | func | func egérpad | resist | jailbait | vietkong | lord of the rings |
Szolgáltatások: TOTALSTUDIO | TOTALMAIL
Magyarország legegyedibb ligája: TotalGaming Electronic League
Impresszum | Moderálási szabályzat | Médiaajánlat | Adatvédelem és felhasználási feltételek | Közösségednek nincs még színvonalas oldala? | Iratkozz fel hírlevelünkre | Linkelj ránk!

2007-2012 © TotalGaming Kft. - Minden jog fenntartva. Az oldalon található minden tartalom felhasználása, csak írásos engedéllyel lehetséges!
A felhasználók által feltöltött tartalomért felelősséget nem vállalunk!
Honlapkészítés, tárhely, domain, banner, webdesign, grafika
 
Bta
Community
játékos közösségek
Counter-Strike Source Call of Duty Series Modding Community Battlefield Series Steam Team Fortress Unreal Tournament Left 4 Dead Gangster Games Community Medal of Honor Series Racing Games Community Crysis Community
Service
csevegj, levelezz
Total Studio Total Mail
Network
248 online